202305 tutafelugyeletnagy

 

Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a tűzre, mint egy szelíd háziállatra, amit mi irányíthatunk, szabályozhatunk, nem pedig úgy, mint egy vadállatra, amelyik pusztítani akar, és állandóan ébernek kell lennünk, ha nem akarunk az áldozatává válni. Manapság persze sokkal inkább kordában tudjuk tartani a tüzet, mint őseink, és a nagyobb tűzvészek is jóval ritkábbak a rengeteg óvintézkedésnek köszönhetően, de ez nem jelenti azt, hogy a tűz ne jelentene állandó fenyegetést.

 

Napi 23 tűzeset

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint 2023 első három hónapjában összesen 2097 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 27 (!) ember vesztette az életét, 176-an pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett. Vagyis átlagosan naponta 23 tűzeset történt, és háromnaponta meghalt egy ember. Mellbevágó adatok, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyáltalán nem számítanak kirívónak, évente ugyanis ennél jóval több, átlagosan 30 ezer riasztást szoktak kapni a tűzoltók, ami naponta akár a 100 bejelentést is elérheti. A hivatalos statisztikák sokszor csak a halálesetek számát szokták feltüntetni, ami elfedi azt a tényt, hogy minden tűzben elhunyt személyre jut legalább 4-5 olyan ember, aki maradandó sérülést szenved a tűz következtében, rendszerint füstmérgezés miatt.

 

Van megoldás

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatásából az is kiderül, hogy az idei 2097 lakástűzből csupán 6 helyszínen volt füstérzékelő, pedig egy jó minőségű vészjelző azonnal jelez a tűz keletkezésekor, amikor még van idő azt eloltani és megelőzni a nagyobb bajt. Persze a legjobb tűzjelző is csak akkor hatásos, ha van valaki, aki meghallja a vészjelzést. Aki teljes biztonságban szeretné tudni átmenetileg üresen álló nyaralóját, raktárépületét vagy üzlethelyiségét, annak ajánljuk a CRITERION tűz-távfelügyeleti szolgáltatását, amely 0-24-ig a legfejlettebb GPRS technológiájú kommunikátor segítségével jelzi, ha tűz ütne ki az ingatlanban, és azonnal riasztja a területileg illetékes tűzoltóságot.

 

Forrás: https://infostart.hu/belfold/2023/04/07/dramai-adatok-miatt-uzent-a-lakossagnak-a-katasztrofavedelem