20220513 criterion blog majus 915x566

 

A betörésekkel és megelőzésükkel kapcsolatban vannak aranyszabályok, amelyek régóta érvényesek, és nincs okunk rá, hogy kételkedjünk bennük. Ilyen például az, hogy legyünk elővigyázatosak, használjunk riasztórendszert és/vagy kamerarendszert otthonunk védelmében, illetve soha ne posztoljuk ki a netre, ha éppen elutazunk vagy nyaralni megyünk. Más tekintetben azonban folyamatosan változnak a dolgok, hiszen a koronavírus-járvány vagy a szomszédunkban kitört háború miatt már nem ugyanabban a világban élünk, mint négy-öt évvel ezelőtt, ezek a változások pedig az élet minden területére hatással vannak.

 

Bűnözés Európában

Nemrégiben írtunk arról, mely régiók a legbiztonságosabbak, illetve hol történik a legtöbb bűncselekmény hazánkban. Most azt nézzük meg, európai viszonylatban hol állunk a bűnözési statisztikákban. Nos, a legfrissebb statisztikák szerint Európa 42 országa közül Magyarország a 20-ik legbiztonságosabb, tehát a középmezőnyben foglalunk helyet. Egy hajszállal biztonságosabb nálunk az élet, mint Luxemburgban, és egy kicsit veszélyesebb, mint Spanyolországban. Érdekesség, hogy az egy főre jutó bűncselekmények alapján a Man-sziget és Svájc után egyik szomszédunk, Szlovénia számít Európa harmadik legélhetőbb országának, míg a lista végén Svédország, Franciaország és Fehéroroszország kullog – ezekben az országokban a legvalószínűbb, hogy valaki bűncselekmény áldozata lesz.

 

Betörések Európában

Ha csak a betörések számát vizsgáljuk, ott is hasonló eredményeket kapunk. Lakosságarányosan Görögországban követték el a legtöbb betörést az elmúlt években, közvetlenül utána azonban olyan első ránézésre meglepő országok következnek, mint Svédország és Dánia. Jobban belegondolva azonban a betörések elsősorban a jóléti államok lakóit sújtják, hiszen szegényebb országokban ritkán fordul elő, hogy valaki hónapokra üresen hagyja a lakását, mert elment például világot látni, míg ez egy átlagos dán vagy svéd polgár számára egyáltalán nem elérhetetlen. A betörők számára az is kecsegtető lehet ezekben az országokban, hogy gyakorlatilag nem tudnak hibázni, hiszen valószínűsíthetően szinte minden lakásban találnak olyan értékeket, amelyeket érdemes eltulajdonítani. Magyarország ezen a listán is a középmezőnyben szerepel, a legkevésbé pedig Skócia polgárainak kell betörésektől tartaniuk.

 

Abban minden szakértő egyetért, hogy a betöréseket ritkán előzi meg a Hollywoodból ismert többhónapos szervezés és terepfelmérés. A tolvajokat sokszor az alkalom szüli, és némi elővigyázatossággal és felkészüléssel el lehet téríteni őket a szándékuktól. A távfelügyelettel kiegészített riasztórendszerek hatékony védelmet nyújtanak a betörések ellen. Ha sikerül is a behatolás, eltulajdonítani általában már nincs idejük semmit, a CRITERION Távfelügyelet 0-24 órában szolgálatot teljesítő diszpécserei ugyanis azonnal riasztják a kivonuló szolgálatot és szükség esetén a hatóságokat.

 

Forrás: https://www.numbeo.com/crime/rankings_by_country.jsp?title=2022&region=150

https://www.budgetdirect.com.au/home-contents-insurance/home-safety/home-security/global-burglary-rates.html