20220513 criterion blog majus 915x566 1 b

 

Számos alkalommal írtunk már a betörésekről, számba vettük a betörők kedvenc zsákmányait, illetve azt is megvizsgáltuk, milyen hatása van a betöréseknek az áldozatok lelkivilágára. Legújabb cikkünkben néhány kevésbé ismert tényt és mintázatot szeretnénk megosztani olvasóinkkal, valamint arra is javaslatot adunk, mi a legjobb módszer a betörések megelőzésére.

 

Amit nem tudtál a betörésekről

Betörőkkel ritkán találkozik az ember munka közben, ezért a róluk alkotott képünk leginkább a filmekben látott mestertolvajokra hasonlít, a valóság azonban igencsak távol áll ettől. Ha betörés történik valahol, rendszerint egy maszkos vadidegent képzelünk el, aki az éj leple alatt surran be a jó előre kiszemelt ingatlanba. Ehhez képest a felmérések szerint a betörők 65%-a jól ismeri áldozatát, tehát a betörések kétharmadát szomszédok, ismerősök vagy akár rokonok követik el. Szintén meglepő adat, hogy a betöréseknek mindössze a 12%-át tervezik meg előre, túlnyomó többségüket a pillanat szüli – legtöbbször tehát szó sincs alapos helyzetfelmérésről és hónapokig érlelt, nagyszabású tervről. A főiskolai és egyetemi hallgatók igen kedvelt célcsoportjai a betörőknek, róluk ugyanis azt feltételezik (rendszerint joggal), hogy nagyértékű elektronikai cikkek vannak a birtokukban, márpedig az utóbbi években a készpénz után a laptopok és az okostelefonok váltak a legnépszerűbb zsákmánnyá. Az egyetemisták azért is lesznek gyakrabban betörés áldozatai, mert sokszor albérletben laknak, a tulajdonosok pedig a legritkább esetben szokták hatékony bűnmegelőző rendszerekkel felszerelni azokat az ingatlanokat, amelyeket bérbe adnak.

 

Hogyan védekezhetünk?

Mivel a betörések 85%-át amatőrök követik el, sokszor az alapvető óvintézkedések is képesek megállítani őket. A masszív és zárva tartott (!) nyílászárók már fél sikert jelentenek, éjszakánként pedig egy mozgásérzékelő lámpa is elég lehet ahhoz, hogy a kevésbé elszánt betörőket elrettentse. Aki azonban nagyobb biztonságban szeretné tudni értékeit, annak a CRITERION Objektumvédelmi Távfelügyeleti Szolgáltatást ajánljuk, amely nemcsak családi házakra és lakásokra vehető igénybe, hanem többek között garázsok, irodaházak vagy telephelyek védelmét is biztosítja. A CRITERION Magyarország egész területén elérhető szolgáltatását már több mint 18 ezren választották – legyen Ön a következő!