A felvonok es a tavfelugyelet Artboard 1

 

Felvonók vagy köznapi nevükön liftek nélkül elképzelhetetlen lenne az életünk, vagy legalábbis sokkal fárasztóbb, hiszen a lépcsőmászás általában nem tartozik az emberek kedvenc szabadidős tevékenységei közé. Azok számára, akik sokemeletes házban élnek vagy dolgoznak, egyenesen létszükséglet egy jól működő, megbízható felvonó, nem véletlen, hogy az építészeti szabályok Magyarországon bizonyos emeletmagasság fölött kötelezően előírják a felvonók beépítését az épületekbe.

 

Arkhimédésztől a Burdzs Kalifáig

Az ókorban is léteztek már felvonók, az első dokumentált felvonót Arkhimédész építhette az i.e. 3. században. Ezeket természetesen még emberi erővel mozgatták, míg a mai lifteket általában elektromotor hajtja. Az újkorban először francia és angol palotákban jelentek meg a felvonók, majd a 19. század végén és a 20. század elején mind több középület kapott saját „emelőszobát”. A világ legnagyobb szintkülönbséget (2283 méter) leküzdő felvonója egy dél-afrikai bányában üzemel, a világ legmagasabb épületének, a Burdzs Kalifának a liftje pedig 504 méter magasra repíti a látogatókat, ami több mint másfélszer magasabb az Eiffel-toronynál.

 

Felvonók a fejlett világban

A legtöbb felvonó a statisztikák szerint Kínában (hol máshol?) működik, ahol 4 millió lift szállítja az embereket nap mint nap fel és le. Ha viszont az egy főre jutó felvonók számát vizsgáljuk, akkor a 47 milliós lakosú Spanyolország vezet a maga 950 ezer liftjével, ott ugyanis minden 50 emberre jut egy felvonó. E tekintetben az élbolyba tartozik még Dél-Korea és Olaszország is, ahol szintén emberek milliói utaznak minden nap függőleges irányba. Elképzelni is nehéz, mi történne, ha egyik pillanatról a másikra az összes felvonó megállna a világon – márpedig a liftbe szorulások egyáltalán nem ritkák.

 

Klausztrofóbia a liftben

Sokan érzik kényelmetlenül magukat szűk, zárt helyeken, az ezzel kapcsolatos szorongást nevezik klausztrofóbiának. Ez egyes becslések szerint közel félmilliárd embert érint a világon, tehát egyáltalán nem szabad félvállról venni. Aki szorult már be liftbe, pontosan tudja, milyen nehéz olyankor megőriznie az embernek a higgadtságát, ezért ajánljuk mindenkinek, cégeknek és társasházaknak egyaránt a CRITERION Távfelügyelet Felvonó Távfelügyeleti Szolgáltatását. A szolgáltatás részeként 5 percenként ellenőrizzük a kapcsolatot a segélykérő berendezéssel, vészjelzés esetén pedig azonnal értesítjük a megadott személyeket, vagy – ha így szól a szerződés – járőrszolgálatot küldünk a helyszínre, hogy mielőbb kiszabadítsuk azokat, akiket foglyul ejtett a felvonó.

 

Ajánlatkérés