betores utan 848x566px

 

Egy betörés mindig nagy megrázkódtatás, egyszerre merénylet anyagi javaink és a biztonságérzetünk ellen. Felmérések szerint azoknak, akik betörés áldozataivá válnak, átlagosan nyolc hónap kell ahhoz, hogy újra biztonságban érezhessék magukat az otthonukban, ám olyanok is akadnak szép számmal, akik képtelenek feldolgozni a traumát, és inkább a költözés mellett döntenek. Tehát amikor a betörések ellen védekezünk, nem csupán értéktárgyainkat óvjuk meg, hanem a saját lelki nyugalmunkat is – ami pedig felbecsülhetetlen értékű. Tökéletes védelem azonban nem létezik, ezért sajnos bárkivel előfordulhat, hogy egy nap arra ér haza, feltörték a lakását. Fontos, hogy ilyenkor se veszítsük el a fejünket, hanem legyen egy listánk a legfontosabb teendőkről! E havi blogcikkünkben sorra vettük, mit tegyünk, ha már megtörtént a baj, és betörtek az otthonunkba.

 

  1. Hívjuk a rendőrséget!

Minél hamarabb értesítjük a rend őreit, annál nagyobb eséllyel kapják el a tetteseket. Ha azonban arra érünk haza, hogy a betörők még az otthonunkban garázdálkodnak, semmiképpen ne menjünk be, és ne próbáljuk felelősségre vonni őket! Húzódjunk be egy biztonságos helyre, akár valamelyik szomszéd lakásába, és hívjuk a 112-t!

 

  1. Ne nyúljunk semmihez!

A betörők általában hatalmas felfordulást hagynak maguk után, és ilyenkor mindenkinek az az első reflexe, hogy nekiáll rendet rakni, ez azonban nem jó ötlet! A betörés ugyanis bűnügyi helyszínné változtatta az otthonunkat, ezért érdemes megvárni, hogy a rendőrök végezzenek a bűnjelek és a nyomok begyűjtésével, nehogy akaratlanul mi magunk hátráltassuk a nyomozást!

 

  1. Vegyük számba, mi hiányzik!

Fontos, hogy legyen egy pontos listánk az ellopott tárgyakról. Ha lehetséges, akkor fényképpel vagy esetleges sorozatszámmal kiegészítve, hiszen így a rendőrség könnyebben be tudja azonosítani őket, ráadásul a biztosító is kérni fogja a kárigény benyújtásakor.

 

  1. Tiltsuk le a bankkártyákat!

Ha bank- vagy hitelkártya is eltűnt a betörés során, haladéktalanul hívjuk fel az illetékes bankot, és tiltsuk le, nehogy az anyagi kár a sokszorosára emelkedjen. Sőt, akkor is érdemes letiltani, ha a kártya ténylegesen nem tűnt el, ám fennáll a veszélye annak, hogy lemásolhatták a rajta szereplő adatokat, ugyanis internetes vásárlásokat úgy is lebonyolíthatnak vele. Ugyanez vonatkozik a személyazonosító okmányokra is. Eltűnésüket azonnal jelenteni kell, mert könnyen lehet, hogy mire észbe kapunk, már egy nyitottak három kft.-t a nevünkre.

 

  1. Tegyük biztonságosabbá otthonunkat!

Ha az elkövetők valamelyik ablakon vagy ajtón át jutottak be a lakásba, azonnal cseréltessük ki a megrongálódott nyílászárókat, és válasszunk masszívabb, biztonságosabb darabokat. Ha azonban valódi biztonságra vágyunk, akkor ne érjük be ennyivel, hanem szereltessünk be riasztórendszert vagy kamerarendszert, illetve vegyük igénybe a CRITERION Távfelügyeleti Szolgáltatást, amely az ország minden településén elérhető!