riasztorendszerek 848x566px


Amit birtokolsz, az birtokba vesz, tartja a mondás, vagyis ha már van valamid, akkor sosem lehetsz teljesen nyugodt, hiszen veszítenivalód is van. Mióta világ a világ, az ember igyekszik megvédeni, ami az övé, mert mindig akadnak, akik azt meg akarják szerezni tőle. Magyarországon sokan gondolják, hogy az igazi jólét valahol máshol van, Európa nyugati részén vagy Észak-Amerikában, esetleg Új-Zélandon, pedig az az igazság, hogy világon mintegy 200 ország van jelenleg, és hazánk ezek közül a legutóbbi adatok szerint az 57. helyet foglalja el az egy főre jutó GDP alapján. Nagy valószínűséggel a norvégok vagy a kanadaiak életszínvonalát nem fogjuk holnap utolérni, de ez még nem jelenti azt, hogy a magyar ingatlanokból ne lenne mit ellopni.

 

Védekezz okosan

Tökéletes védelem nem létezik szinte semmi ellen, és ez a betörésekre is igaz, de nagyon megnehezíteni azért meg lehet a betörők dolgát. Erre az egyik leghatékonyabb módszer a riasztórendszerek beszerelése. A riasztórendszer önmagában persze nem állítja meg a bűnözőket, de igen hasznos elrettentő eszköz, a rablók többsége ugyanis nem szereti a nehézségeket, és meg sem próbálkozik olyan ingatlanba behatolni, amely riasztórendszerrel van felszerelve. Ha valami miatt mégis tesz vele egy próbát, a megszólaló riasztó szirénája azonnal megzavarja az elkövetőt, és megnehezíti számára az ingatlan kifosztását. A riasztórendszereket kialakításuk szerint két fő csoportra bonthatjuk, a vezetékes és a vezeték nélküli riasztórendszerekre. A vezetékes riasztónál a központ és az érzékelők között a kommunikáció kábelhálózaton keresztül történik, míg a vezeték nélküli riasztó esetén az érzékelők rádiójelek segítségével kommunikálnak a központtal. Mindkettőnek megvannak az előnyei. 

 

Mit tudnak a CRITERION riasztórendszerei?

Minden ingatlannak megvannak a saját jellegzetességei, ezért a CRITERION Távfelügyelet szakemberei minden riasztórendszert egyéni igényekre, illetve objektumra szabottan alakítanak ki. Az illetéktelen behatolást jelző érzékelők különféle típusúak lehetnek. A helyiségek védelmére általában a passzív infra mozgásérzékelőket érdemes választani, ezeket azonban természetesen csak akkor lehet használni, ha senki nem tartózkodik otthon, és kutya vagy macska sem bóklászik a lakásban. Aki akkor is szeretné biztonságban érezni magát, amikor a nappaliban tévézik, vagy éppen alszik, annak a nyílászárókra szerelt nyitásérzékelők garantálják, hogy senki ne juthasson be az ingatlanba a tudta nélkül.