Világunk folyamatosan átalakulóban van, és a történelem során már nem egyszer bebizonyosodott, hogy a bűnözők sokszor gyorsabban alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, mint az átlagemberek, és ezt a „versenyelőnyt” aztán nem restek ki is használni saját anyagi gyarapodásuk érdekében. Többször is írtunk már róla, hogy a Facebook, az Instagram és más közösségi oldalak milyen jó szolgálatot tesznek a betörőknek, sokan ugyanis naivan azt gondolják, hogy az interneten közzétett információk csak barátaikhoz, rokonaikhoz és ismerőseikhez jutnak el. Sajnos nem így van.
Terített asztal
Olaszországban nemrégiben kapcsoltak le egy négyfős bandát, amely hírességekre specializálódott. Állításuk szerint Instagramon figyelték ki a sportolók, műsorvezetők és influenszerek napi rutinját, így nem volt nehéz dolguk olyan időpontot választani a betöréshez, amikor senki nem tartózkodik otthon. Számos celeb esett már áldozatául hasonló bűncselekménynek a közelmúltban, ami nem meglepő, hiszen sokan közülük igen aktív online életet élnek, és szinte minden percükről beszámolnak rajongóiknak. Semmilyen módon nem szűrik meg azokat, akik láthatják bejegyzéseiket, hiszen állandó versenyben vannak egymással és önmagukkal azért, hogy még több követőt szerezzenek, ezzel gyakorlatilag tálcán kínálva magukat a bűnözőknek. Mivel egy több százezer vagy akár több millió követővel rendelkező celeb otthonában rendszerint bőven akadnak eltulajdonítható értékek, a betörők számára ez olyan, mint a terített asztal, ahonnan nyugodtan kiszolgálhatják magukat.
Hétköznapi célpontok
Sokan talán kapásból rávágják erre, hogy hiszen én nem vagyok híresség, akkor nincs mitől félnem. Ez azonban tévedés. Az, hogy csak a hírességek kárára elkövetett rablások kerülnek be a hírekbe, nem jelenti azt, hogy hétköznapi embereket ne szemelhetnének ki maguknak betörők. A Facebook, az Instagram és a többi online platform pedig szinte mindenkiről kínál hasznos információkat. Aki nem hiszi, annak érdemes rákeresnie önmagára az interneten, és meg fog döbbenni, mennyi mindent kideríthet saját magáról.
Mi a megoldás?
Az elővigyázatosság sosem árt. Akkor sem szerencsés boldog-boldogtalannal megosztanunk személyes információkat, ha nincs rejtegetnivalónk, hiszen sosem tudhatjuk, mikor használják fel azokat ellenünk. Azt viszont, hogy mikor tartózkodunk házon kívül, és milyen értékeket tartunk otthon, manapság már nagyon veszélyes közhírré tenni az interneten. Sokszor azonban az óvatosság is kevés, ezért aki teljesen nyugodtan akar aludni (vagy éppen nyaralni, ha a vírushelyzet engedi), annak a CRITERION Ingatlan Távfelügyeleti Szolgáltatását ajánljuk, amely 0-24 órás távfelügyeletet biztosít, szükség esetén pedig a kiérkező járőrszolgálat segít a veszély elhárításában.