Ellophatatlan autó nem létezik, de érdemes megnehezíteni a tolvajok dolgát, ezért az autótulajdonosok örök dilemmája, hogy melyik módszerrel tudhatják a legnagyobb biztonságban járművüket. Bár a legfrissebb adatok szerint Magyarországon továbbra is folyamatosan javul a helyzet, és egyre kevesebb autót lovasítanak meg, egyetlen ellopott négykerekű is túl sok, ha az éppen a miénk, tehát nem árt óvatosnak lenni.
Hány autót lopnak el hazánkban?
Az Eurostat nemrégiben közzétett adatai szerint 2015 és 2017 között mintegy 697 ezer autót loptak el az Európai Unió tagállamaiban. Ha megnézzük az országra lebontott statisztikákat, az derül ki belőlük, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb ebből a szempontból. 100 ezer lakosra vetítve nálunk mindössze 32 autólopás történt a vizsgált időszakban, ami ugyan a nyolcszorosa a legbiztonságosabbnak számító Dánia adatainak, de harmadannyi, mint nyugati szomszédunké, Ausztriáé. A kocsilopás szempontjából legveszélyeztetettebb ország kissé meglepő módon Luxemburg, ahol 328, vagyis több mint tízszer annyi autónak kelt lába 100 ezer lakosonként. A lista második és harmadik helyén Görögország illetve Olaszország áll. Érdekesség, hogy az egész régiónk jól szerepelt a vizsgálatban, hiszen Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Románia is az Unió legbiztonságosabb tagországai közé tartozik autólopás tekintetében.
Mit lehet tenni az autótolvajok ellen?
A tolvajok folyamatosan kísérleteznek a legmodernebb gépjárművédelmi rendszerek kiiktatásával, ezért a védekezésben is haladni kell a korral, ha az ember biztonságra vágyik. Jelen pillanatban a leghatékonyabb lopásgátló a gépjármű távfelügyelet. Ez egy olyan vezeték nélküli biztonságtechnikai megoldás, amely a gépjárműbe szerelt műholdas nyomkövető mellett autóriasztót és még számos védelmi funkcióval rendelkező kiegészítőt is tartalmaz. A gépjárműbe szerelt biztonsági rendszer jelzéseit a CRITERION távfelügyeleti központja fogadja, ahol diszpécserek dolgozzák fel a beérkező riasztásokat, és lopáshelyzetben távolról leállítják az autót, illetve bevonják a rendvédelmi szerveket Magyarország egész területén.